4 évnél régebbi cikk

Egyre több kirándulóhely zárja le a parkolóit - Velencén és a Balatonnál is így kerülik el a csoportosuló kirándulókat
Egyre több kirándulóhely zárja le a parkolóit - Velencén és a Balatonnál is így kerülik el a csoportosuló kirándulókat

Velencén azon igyekeznek, hogy csak a munkába járók és a bevásárlók számára kínáljanak parkolóhelyet. Hogy a népszerű tópartokon ne a szabadban kirándulni vágyók csoportosuljanak tömegesen, a Balatonnál is több helyen hasonló intézkedéseket vezettek be.

Hétvégékre és ünnepnapokra lezárják a velencei parkolókat, ezt Gehard Ákos polgármester mondta el a Fehérvár Televíziónak. 

"A parkolók nagy részében nem lehet lesz majd parkolni, sem megállni, illetve várakozni tilos táblákat is kihelyezünk. A Korzónál lévő Spar üzlet vásárlói egy órára megállhatnak majd." Hozzátette: a munkába járók a vasútnál lévő parkolóban állhatnak meg. 

A polgármester arról is beszélt, hogy ezt a rendelkezést a járványveszély végéig tartanák fenn. Azután, mint eddig is, várják Velencére azokat, akik a tó partján szeretnének kikapcsolódni. 

A csodálatosbalaton.hu beszámolója szerint Tihany polgármestere, Tósoki Imre is hasonló döntést hozott nyilvánosságra április 7-én: 

"Az elmúlt időszak tapasztalata az, hogy jó idő beköszöntével Tihanyban ismét megnőtt a látogatók száma. Tömegesen érkeznek a kirándulni vágyók, elsősorban a környező településekről. A falu közkedvelt helyszíneit, a Pisky sétányt, a Belső- tó partját, a piacok környékét és a kilátót csoportosan keresik fel a vendégek, ami súlyos egészségügyi kockázattal jár. A kijárási korlátozás lehetővé teszi a rekreációs célú gyalogos közlekedést, de nem engedi meg az autós turizmust. Ezért úgy döntöttünk, hogy a település központjában lévő parkolókat április 7–től ideiglenesen lezárjuk.

Az itt élők egészségének védelmében kérjük a túrázni vágyókat, hogy vegyék komolyan a járvány elleni védekezést, és sétáljanak lakóhelyükön, annak környékén. Ne sodorják saját magukat és másokat veszélybe. Tartsák be a kijárási korlátozásokat! Fontos, hogy mindenki megértse: a veszélyhelyzet végéig maradjanak otthon, hogy utána minél hamarabb jöhessenek hozzánk."

Borítókép: Fehérvár Televízió
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek