3 évnél régebbi cikk

A Vidi-szurkolók is ott vannak a koronavírus-járvány elleni küzdelemben
·Egészségkoronavírus·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Völgyi Szabolcs
A Vidi-szurkolók is ott vannak a koronavírus-járvány elleni küzdelemben
·Egészségkoronavírus·Utolsó frissítés: undefined

Összefogtak a fehérvári ultrák is a koronavírus-járvány elleni harcban. Számítógépekkel, védőfelszereléssel, kisebb-nagyobb adományokkal, önkéntes munkával segítenek az RBD tagjai, mint mondják a legfontosabb dolgunk most, hogy tegyünk egymásért!

A Vidi-szurkolók hetek óta gyűjtik össze, és adják át a kisebb-nagyobb adományokat. Völgyi Szabolcs koordinálja a székesfehérvári feladatokat. Azóta folyamatosan nyomon követhetjük a közösségi oldalon, hogy hol tartanak a munkával.

A világon új időszámítás kezdődött, és Völgyi Szabolcs napjai is átalakultak az elmúlt hetekben: most hajnalban már beszerzésekkel foglakozik, igyekszik felkutatni a szükséges eszközöket, felszereléseket, alapanyagokat. Majd útnak indul, hiszen mintegy százan vesznek már részt az ultrák által életre hívott programban. Telefonbeszélgetésünk közben is éppen védőruhát hozott a csomagszállító, ugyanis sikerült nagy nehezen tíz védőoverált beszerezni. 

„Hetek óta beleálltunk a harcba, hiszen szerintem az a legfontosabb, hogy felkészüljünk. Ez azért nem új keletű dolog, hiszen a mi közösségünk ott volt mindig az árvízi védekezéseknél, de ha visszagondolunk a nagy márciusi havazásra, akkor is azonnal megmozdultunk, és segítettünk városunknak, ott ahol szükség volt ránk! Ugye a mi nagy előnyünk, hogy gyorsan tudunk mozgósítani, hiszen nem kell felkutatni az embereket, mindenki ismeri a másikat és tudjuk, hogy ki miben tud segíteni! Bármilyen megkeresésre viszonylag gyorsan tudunk reagálni” – emeli ki Völgyi Szabolcs. 

 

„A digitális oktatás bevezetésekor szembesültünk azzal, hogy sok olyan család van, ahol gondot okozott ez, ugyanis nem rendelkeztek számítógéppel. Megnéztem, hogy itthon mi van, amivel segíteni tudnék, aztán körbenéztem az ismerősi körben, és elkezdtünk gépeket összerakni, feltelepíteni rájuk az operációs rendszert és az oktatáshoz alkalmas állapotban átadtuk a gépeket. Jelen pillanatban 55 számítógépet tudtunk kihelyezni. A felajánlások folyamatosan érkeznek, ami jó, ugyanis van, ahol pótolni kell az eszközöket, hiszen ezek régi gépek, laptopok voltak, amiket már nem használtak a korábbi tulajdonosok. De olyan is van, hogy megadják magukat használat közben, és akadnak új jelentkezők is” – meséli a hetekkel ezelőtti összefogás részleteit.

Azokért akartunk tenni, akik a frontvonalban küzdenek!

Nagy teher hárul az egészségügyben dolgozókra ebben az időszakban. Ők azok, akik nem tehetik meg, hogy otthon maradjanak, hiszen nekik értünk kell dolgozni. 

„Az összefogások és a felajánlások elkezdtek hozzánk érkezni, és közben igyekeztünk feltérképezni az igényeket. Az egyik vállalkozás lézervágóval szabja ki a maszkokhoz szükséges anyagot, amit önkéntes varrónők állítanak aztán össze. Így ezerháromszáz maszkot juttatunk el a kórházi dolgozóknak. Van, aki alapanyaggal segít, ezeket folyamatosan szállítom és a kész maszkokat pedig eljuttatjuk azoknak, akiknek szükségük van rá. Fertőtlenítő folyadékot, kézfertőtlenítőt, gumikesztyűt is sikerült beszereznünk, amikre állandóan van igény. De sikerült keríteni arcvédő plexit is, eddig harminc darabbal tudtunk segíteni. Van tíz védőoverál, amit már átadtunk” – összegzi az eddigi eredményeket.

Persze a felsorolásnak koránt sincs vége. Egy kihívás is indult a közösségi oldalon: süteményt sütnek a kórházi dolgozóknak vagy éppen a mentőállomás munkatársainak. Emellett 2x500 négyzetméter HEPA szűrő anyagot juttattak el a kórháznak, illetve a lélegeztetőgép gyártójának. 

„Az egyik legizgalmasabb dolog szintén egy fehérvári céghez kötődik, akik elkészítették egy automata légzést segítő gép prototípusát, amely alkalmas lehet két páciens egyidejű és folyamatos segítésére szakember állandó felügyelete mellett” – mondja Völgyi Szabolcs, akitől közben azt is megtudtuk, hogy jelenleg tesztelésen van a berendezés, és várnak a visszajelzésre.

„Nagyon fontos a felkészülés, mert a neheze hátravan!” – véli a szurkoló.

Rögtön az elején csatlakoztak a város felhívásához, mert nekik is szívügyük Székesfehérvár. Folyamatosan egyeztetnek az önkormányzat illetékeseivel, hogy mire van szükség. A legfontosabb az, hogy mindenki számíthat valakire és senki sincs egyedül ebben a városban! Önkéntes munkával is segítik a közösséget: ha arra van szükség ebédet hordanak ki az időseknek, vagy elmennek és bevásárolnak. Völgyi Szabolcs hozzáteszi, fontos lenne, hogy az emberek megértsék, ami a csapból is ömlik: Maradj Otthon! 

A zászló most egy!

A szervezett szurkolói csoportok országszerte gyűjtik és adják át a kisebb-nagyobb adományokat. A sokszor nem igazán baráti kapcsolatban álló drukkerek is összefogtak, és egymás akcióiba is segítenek. A fehérvári ultrákhoz is futott már be kérés Debrecenből, a felajánlást pedig az ottani szurkolók segítségével ért célba, hiszen mint mondják: egy most a zászló!

Ezekről bővebben a Szurkolók Magyarországért Facebook-oldalon is lehet olvasni.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek