3 évnél régebbi cikk

Ezekre a nyári táborokra lehet már jelentkezni 2020-ban Fehérváron és környékén
·Hírektáborozás·Utolsó frissítés: undefined
Ezekre a nyári táborokra lehet már jelentkezni 2020-ban Fehérváron és környékén
·Hírektáborozás·Utolsó frissítés: undefined

Nem túlzok, ha azt mondom: sokan és nagyon vártuk már hogy felszálljon a füst, és kiderüljön, nyithatnak a nyári táborok. Összegyűjtöttük a székesfehérvári és környékbeli lehetőségeket.

Korábban is gyakran a családok zökkenőmentes nyári életét oldották meg a táborok, idén a helyzet pedig még speciálisabb: a koronavírus-járvány miatt sokan már mostanra elfogyasztották szabadságuk tetemes részét, és a legtöbb helyen a nagymamák sem bevethetőek, hiszen rájuk kell a leginkább vigyázni.

Vagyis maradnak a táborok! Sokáig azonban nem lehetett tudni, hogy 2020-ban lesz-e egyáltalán lehetőség nyári programok szervezésére. Jó hír, hogy mostanra felszállt a füst, és kiderült, hogy a táborok zöld utat kaptak.

Cikkünk folyamatosan frissül majd!

(Természetesen előfordulhat, hogy nem találtunk meg minden táborozási lehetőséget, így örömmel vesszük, ha kiegészítést kapunk az fmcponthu@gmail.com címen!)

Bregyó-közi Napközis Tábor

Rengeteg érdekes és színes programmal várja az általános iskolásokat a Bregyó-közi napközis tábor. A Bregyóban június 29. és augusztus 19. között nyolc turnusban, hétköznapokon 08.00-tól 16.00 óráig táborozhatnak a gyerekek, azonban a koronavírus továbbterjedésének megelőzése érdekében naponta maximum 200 fő gyermeket tudnak majd fogadni.

További részletek és a jelentkezés ide kattintva érhető el!

Térítésmentes Alba Innovár Digitális Alkotótáborok

A táborokba olyan székesfehérvári iskolákban tanuló diákokat várnak, akiket érdekel a digitalizáció. Ugyanakkor azt is kérik, hogy olyan diákok jelentkezzenek, akik az előző évben nem vettek részt az Alba Innovár térítésmentes táborán. Jelentkezni június 10-ig lehet, a helyeket a jelentkezés sorrendjében töltik fel.

További részletek, illetve az életkor, valamint tudás szerinti táborcsoportosítás ide kattintva olvashatók!

SZÉNA Egyesület napközis tábora

A SZÉNA Egyesület napközis tábort szervez júliusra és augusztusra 6-12 éves gyerekek számára három turnusban. A tervek szerint lesz kirándulás, mozi, fagyizás és csapatépítő játékok.

Részletek a lenti plakáton:

Kiskút Tenisztábor

Szakképzett edzőkkel, teniszoktatással, úszással, kirándulással készül a Kiskút Tenisz Klub a 2020-as táborszezonra. Gyönyörű környezetben sportolhatnak a gyerekek a szabadban, de nagy hőségben a hűvös, fedett pályák biztosítják a biztonságos mozgás lehetőségét. A napi háromszori étkezést saját konyha adja, ahol akár speciális étrend is kérhető.

Részletek a lenti plakáton:

Alba Triatlon Nyári Tábor

Úszás, futás, kerékpározás - az Alba Triatlon Sportegyesület táborában szakképzett edzők koordinálják a foglalkozásokat, és biztosítják, hogy a gyermekek a megfelelő környezetben és biztonságosan töltsék el a tábor idejét.

6 és 14 év közötti gyermekek jelentkezését várják, további részletek a lenti plakáton olvashatók:

Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia nyári tábor

Az akadémia  június harmadik és negyedik hetében, két formában, négy helyszínen tart nyári táborokat leendő és jelenlegi akadémistáinak. Az elsősöktől a 18 évesekig jelentkezhetnek a napközis és bentlakásos táborokba is.

További részletek ide kattintva olvashatók

Gólyafészek tábor

Vagány kis tábor a Gólyafészek Alapítvány szervezésében 6-9 és 10 és 13 éves korosztályok számára. Környezet- és önismeret fejlesztőpedagógusokkal, interaktív játékokkal, kreatív műhellyel, sok mozgással és kacagással.

Nyári Tánc Tábor

Tánc, tánc, tánc és persze remek közösség. A Step and Style Studio harmadik alkalommal rendez napközis nyári tánctábort. A két turnusban indítandó táborba a 7-14 éves gyerekeket várják, akik a modern- és jazztánc technikáiban merülhetnek el.

Kreatív Nyelvi Tábor

A székesfehérvári Katedra Nyelviskola angol és német nyelvű kreatív nyelvi táborokat indít három turnusban ezen a nyáron. A 7-12 éves gyerekek barátságos környezetben és játékosan tanulhatják a választott nyelvet egy remek közösségben.

Részletek a nyelviskola Facebook-oldalán!

Angol nyelvi- és kézműves tábor

Mozgalmas, eseménydús, érdekes és tartalmas nyelvi- és kézműves tábort szervez idén ötödik éve az Erika Enlish Nyelvstúdió. Július 6-10 nagycsoportos óvodás és elsős gyerekeket várnak, míg 13-17-ig alsó tagozatos iskolásoknak szerveznek csoportot. A napi két nyelvi órán kívül lesz kirándulás, kreatív foglalkozás  A gyermekek biztonsága érdekében a maximális létszám csoportonként 10 fő.

Kids Club Lovag Tábor

A Kids Club Székesfehérvár, Velence Nyelviskola még egy turnust indít a nagy érdeklődésre való tekintettel augusztus 03-07. Kis létszámú táborukban a gyerekek az élményekkel teli héten megismerkednek a középkori lovagok, hercegnők életével angolul. Vidám játékok és nagyon sok kifejezés, párbeszéd segítségével juthatnak el ebbe az érdekes világba.

Helen Doron angol nyelvi tábor

Az óvodás- és kisiskolás korú gyermekeket várják az angol táborban, ahol észrevétlenül tanulnak meg alapvető nyelvtani szerkezeteket, és fejlődik angol szókincsük. A tábort szakképzett Helen Doron tanárok vezetik, köztük anyanyelvi tanárral.

Idén két turnust indítanak: lesz egy napközis tábor, illetve egy online tábor. További részletek a nyelviskola honlapján!

Logiscool-táborok

Programozás, robotika, Minecraft, Digitális és Bridge Bizniscool - minden, amit a digitális világ felnövekvő szerelemesei csak elképzelni tudnak maguknak a Logiscool nyári táboraiban. 

Részletes táborkereső és jelentkezés az iskola honlapján lehetséges!

Suli jóga tábor

Öt turnusban 7-13 éves gyerekeknek indít táborokat a Jóga-Neked Életmód Sziget. Lesz csapatépítős, gerincvédelmes, stresszoldós és vizes tábor is.

Délelőtti festőtábor

A Festegess Timivel festőtáborba várja kis piktorokat 6-14 éves korig, valamint 9-16 éves korig júniusban, júliusban és augusztusban egy-egy alkotó hétre vagy egy-egy napra reggel 9-től 12 óráig.

Minden nap egy festményt készítenek el a gyerekek úgy, hogy lépésről-lépésre segítik az alkotási folyamatot, mutatva, illusztrálva a mozdulatokat, színkeverési gyakorlattal összekötve. Az elkészült képet mindenki természetesen hazaviheti!

Jelentkezés és további részletek ide kattintva olvashatók!

Tanyasi tábor Orondpusztán

Ugyan Székesfehérváron túl, de megyehatáron belül izgalmas programot kínál az Orondpusztai gazdaság. A gyerekeknek a tanyasi életbe, a gazdálkodók mindennapjaiba, az állatokkal való bánásmódba tekinthetnek bele. 

További részletek lent olvashatók:

Kutyás tábor

Két legyet egy csapásra: a szabadbattyáni Kutyaszervíz táborában ugyanis nemcsak a gyerekeket, de a házi kedvenceket is jó helyen tudhatjuk. Programok a friss levegőn, kis létszámú csoportok, szóval biztonságos környezetbe várják a kis gazdikat (óvodás, általános iskolás, középiskolás korosztályt) kutyusaikkal együtt egy felejthetetlen nyári programra!

Ha nem találtál igényeiteknek megfelelő tábort, vagy gyermeked egy kicsit messzebb merészkedne, akkor többek között a Gyerektábor-kereső a Találj tábort és a Táborfigyelő oldalakon érdemes tovább böngészni!

Borítókép: Simon Erika
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek