3 évnél régebbi cikk

Drónokkal is irtanák a szúnyogokat Székesfehérváron
Fehérvár Médiacentrum fotója
ÖKK/Simon Erika
Drónokkal is irtanák a szúnyogokat Székesfehérváron

Négyféle drónnal tartott biológiai szúnyoggyérítési bemutatót a Bregyóban a spanyol Lokímica cég, amelynek első külföldi leányvállalatát Székesfehérváron hozták létre.

Tavaly július óta több lépcsőben tárgyalt már az Európai Unió és a WHO által támogatott és bevizsgált biológiai szúnyogirtó szert gyártó vállalat, a Lokímica Laboratories képviselőivel Székesfehérvár önkormányzata - írja az ÖKK.

A székesfehérvári szakemberek megismerhették az alicantei vállalat által használt technológia részleteit, amely egy a természetben is megtalálható baktériumra épül és biológiai szúnyogkontrollt tesz lehetővé, úgy, hogy csak és kizárólag a csípőszúnyog-lárvákra hat. Mára székesfehérvári bázissal megalakult a Lokímica Magyarország Kft. is, amellyel a cég megkezdte európai terjeszkedését.

A tavasz folyamán pedig a város és a Lokímica szakemberei közösen kezdték meg fehérvári vizes helyek és szúnyogtelepek feltérképezését is, amely során – nem meglepő módon – a Bregyó köz mögötti kis erdő is erős szúnyog- tenyésztérségnek bizonyult.

Itt tartott ma eszköz- és technológiaismertető bemutatót a Lokímica. A cég négyféle drónnal szemléltette munkáját.

Lehrner Zsolt alpolgármester örömét fejezte ki, hogy egy új technológiával bővül a város ipara: „Azzal, hogy a Lokímica a városban terjeszkedik, természetesen új munkahelyeket is hoz majd létre, arról nem is beszélve, hogy ezzel környezetvédelmi tekintetben egy következő szintre léphetünk, hiszen a biológiai szúnyoggyérítés kiválóan illeszkedik a város klímavédelmi programjába. És valljuk be őszintén, a városi létet a szúnyogcsípés-mentes élet még komfortosabbá teszi majd.”

A cég technikusai segítségével Manuel García Howlett, a Lokímica Magyarország Kft. ügyvezetője és a Lokímica S.A. nemzetközi igazgatója mutatta be a területek feltérképezéséhez és kezeléséhez használt eszközöket, valamint beszélt a spanyol vállalat terjeszkedéséről is: „Nagyon régóta vártunk a Lokímica-nál erre az üzleti lépésre, ez lesz az első alkalom, hogy Spanyolországon kívül leányvállalatot alapítunk. Tudjuk, hogy kemény munkának nézünk elébe, de hisszük, hogy mind Magyarországon, mind pedig a közép-kelet-európai régióban óriási potenciál van mind gazdasági, mind technikai, mind tudományos tekintetben. Célunk, hogy a már meglévő tapasztalatunkat itt kamatoztassuk, tudásunkat bővítsük, és külön öröm számunkra, hogy mindezt Székesfehérvárról tehetjük meg.”

Az előzetes fehérvári feltérképezésekről Kőszegi Dániel, a Magyar Szúnyogirtók Országos Szövetségének elnöke, a Lokímica Magyarország partnere és Csete Gábor, a Városgondnokság természetvédelmi szakmai vezetője beszéltek. A szakemberek elmondták, hogy a potenciális szúnyogtenyész vizes élőhelyek felmérése és az első minták levétele már megtörtént.

 „A következő lépés, hogy a lehető leprofesszionálisabban felülvizsgáljuk a területeket, és faji szinten Kőszegi Dánielék segítségével meghatározzuk ezeknek a szúnyoglárva-mintáknak az összetételét. Tudjuk, hogy nem minden szúnyog csípőszúnyog, jelen esetben, az ökoszisztéma védelmében mi csak az ő kifejlődésüket kell, hogy megakadályozzuk a rendelkezésre álló technika segítségével.” – tette hozzá Csete Gábor

Elhangzott továbbá, hogy hosszú, többéves munkafolyamat áll még a szakemberek előtt, mire eljuthatunk odáig Székesfehérváron is, hogy ne találkozzunk csípőszúnyoggal. Ezt a folyamatot azonban a lakosság is felgyorsíthatja, amennyiben elsajátítják, hogy saját udvarukban mit tehetnek az esetleges gócpontok megszüntetése érdekében.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek