Két nap az ókorban: pompába öltözött Gorsium! Ezreket vár a Floralia Tác mellé hétvégén
Fehérvár Médiacentrum fotója
Kiss László
Két nap az ókorban: pompába öltözött Gorsium! Ezreket vár a Floralia Tác mellé hétvégén

Gladiátorviadal, hétpróba, római kori színház, és kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket egész hétvégén Tác mellett. Az ókori Rómába utazhatunk szombaton és vasárnap Gorsiumban. Szombaton megnyitotta kapuit a Floralia.

A Floralia Tavaszköszöntő Ünnep az ókori Róma egyik leglátványosabb eseményét: a Flora istennő tiszteletére rendezett pompás ünnepségek hagyományát eleveníti meg a Régészeti Parkban: az ókori birodalomba csöppenhetünk, különleges, kétnapos időutazás várja a látogatókat Tác mellett. 

Az esemény egyik leglátványosabb és legérdekesebb része Septimius Severus császár megérkezése Gorsiumba. Az uralkodó 202-ben tett látogatását elevenítik fel a tavaszköszöntő ünnep alkalmából.

A Szent István Király Múzeum nagyszabású eseménye az ókori római település maradványait őrző, Közép-Európa legnagyobb szabadtéri régészeti parkjában minden évben elkalauzol és visszarepít bennünket ennek a fontos történelmi eseménynek a történetébe, és üzenetébe.

Kovács Loránd Olivér, a Gorsium Régészeti Park szakmai tanácsadója úgy fogalmazott:
"minden évben a Gorsiumhoz kapcsolódó történelmi eseményeket elevenítjük meg: az idei évben Septimius Severus császár feltételezhető látogatását. Van egy feliratunk , ami említi Septimius Severus császárt, a társcsászárait, vagyis a gyermekeit, akik itt Gorsiumban egy templomot újítottak fel".

A Fejér Vármegye területén található régészeti parkban, azaz a késő római kori településen, amely katonai táborból alakult várossá, több császár is tiszteletét tette, úgy mint Caracalla, Traianus és Septimius Severus is.

Fitz Jenő volt a Székesfehérvári István Király múzeum igazgatója 1949 és 1985 között, ekkor támadt érdeklődése a Fehérvártól mintegy 10 km-re elhelyezkedő terület feltárására. Több könyvet írt a témában. Munkássága nagyban hozzájárult ahhoz, hogy még inkább rekonstruálni tudjuk azokat a régi időket, amikor országunk a római császárság hatalma alatt élte világát.

A  Szent István Király Múzeum hagyományos tavaszköszöntő ünnepe, a Floralia ezúttal is minden korosztály számára elhozza az ókori életérzést. Pokrovenszki Krisztián főigazgató úgy fogalmazott: 'A program minden évben egy varázslatos hangulatot, római légkört teremt az idelátogatóknak, és az a fő célunk, hogy az ideérkezőknek ez ne csak egy múzeumlátogatás, ne csak egy parklátogatás legyen, hanem érezzék, itt egy más korszakba csöppennek. Olyan életérzést kínál az esemény és a helyszín, amely a római kort jellemezhette" - tette hozzá a főigazgató.

A hamisítatlan ókori hangulat római kori színházzal, kézműves foglalkozásokkal, harci bemutatókkal is várja a programra érkezőket, kicsiket nagyokat egyaránt.

A szabadtéri események mellett a Gorsiumban található látogatóközpont kiállítóterébe is várják a múzeumkedvelőket, akik ezúttal 'A kínai agyagkatonák – az első kínai császár halhatatlan őrei' című kiállítást tekinthetik meg. Az ókori Kína fontos eseményét bemutató tárlat augusztus 19-ig látogatható.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek