2018. október 23. kedd Gyöngyi
Menü

Rendhagyó előadásra készül decemberben Fehérváron a Vörösmarty Színház

Rendhagyó előadásra készül decemberben Fehérváron a Vörösmarty Színház
December első hétvégéjén lesz a bemutató (Fotó: Megyeri Zoltán)

Az ember tragédiája 1. címmel készül különleges bemutatóra december elején a székesfehérvári Vörösmarty Színház. A darabnak négy rendezője lesz, jövőre pedig neves magyar írók folytatják Madách művét újabb színek megírásával.

Madách Imre drámai költeményét Az ember tragédiája 1. címmel mutatja be a Vörösmarty Színház

Székesfehérváron 200 évvel ezelőtt kezdődött a magyar nyelvű színjátszás hivatalos pártolása  Ennek tiszteletére a Vörösmarty Színház december első hétvégéjén mutatja be Madách Imre örökérvényű remekművét, Az ember tragédiája 1. címmel.

Kétszáz éve alakult meg Fejér megyében a Játékszíni Bizottság, a Pelikán Fogadó 1818-ban kezdte el szolgálni a Székesfehérvári Nemzeti Játék Színi Társulatot. A Vörösmarty Színház kezdeményezésére az ”Alba Regia Teátrum Alapítvány a Vörösmarty Színházért” a fehérvári színjátszás 200 éves évfordulóját éppen ezért méltóképpen szeretné megünnepelni. A Pelikán Kamaraszínház utcafronti bejárati kapuját az idő alaposan megviselte, rangjához méltatlan állapotban van. Két évszázados története során a megyeszékhely színjátszását és kulturális életét mindig is az összefogás jellemezte, ha nemes ügyről volt szó. Felújítása komoly összeget emésztene fel, ezért a Vörösmarty Színház társulata adománygyűjtést indít, a színházszerető polgárokkal összefogva.

Az évfordulóhoz kapcsolódik a magyar irodalom dráma műfajának egyik legkiemelkedőbb művének, Az ember tragédiájának is színre vitele december 1-én.

"Madách költeménye bibliája a Nemzeti Színháznak, amelyet örökké forgat, amelyből mindig tanul, amelyet sohasem fog teljesen kitanulni" – írta 1923-ban Hevesi Sándor a Nyugat hasábjain. Nemzeti drámánk a mi bibliánk is, hiszen rólunk szól, mindannyiunkról, emberekről, akik belakjuk a teremtett világot, alakítjuk a történelmet, jóra törekszünk, majd elbukunk, örökös harcot folytatva a bennünk lakozó démonokkal, kétségekkel.

A drámai költeményt a társulat művészeti vezetői, Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba művészeti vezetők és Szikora János igazgató rendhagyó módon közösen viszik színre, vállalkozásuk egyedülálló és hiánypótló.

„Úgy gondoljuk, a magyar színházi életben páratlan esemény lesz a darab, különleges kulturális kaland, mely alkalmat ad magunkba nézni, összegezni a múltunkat, újragondolni a jövőnket.” – mondta Szikora János rendező, a Vörösmarty Színház igazgatója.

Ádám a teremtés kezdetétől más és más alakban jelenik meg, de alapjában véve ugyanúgy elbukik mindig, gyarló marad minden színben, mint a szintén gyarló Éva. A négy rendezőt az a felvetés is izgatja, vajon Madách Imre milyennek írná meg a többi színt és a többi színben Ádámot, Évát és Lucifert? Milyennek látná az újkori történelmet, hogyan fogalmazná meg, merre vezetné az embert saját tragédiájában?

A színház felkérésére éppen ezért négy neves magyar író Márton László, Tasnádi István, Térey János és Závada Pál „folytatja” a művet újabb színek megírásával. Az új darabot Az ember tragédiája 2. címmel a 2019/20-as évadban szintén a társulat művészeti vezetői álmodják színpadra.

Az előadás színrevitelében lényegében a Vörösmarty Színház teljes társulata részt vesz, így: Andrássy Máté, Ballér Bianka, Derzsi János, Egyed Attila, Gáspár Sándor, Hirtling István, Juhász Illés, Kádas József, Kelemen István, Keller János, Kerkay Rita, Kiss Diána Magdolna, Kovács Tamás, Kozáry Ferenc, Kricsár Kamill, Krisztik Csaba, Kuna Károly, Lábodi Ádám, Nagy Péter, Osváth Judit, Pálya Pompónia, Rovó Tamás, Sághy Tamás, Tóth Ildikó, Tűzkő Sándor, Váradi Eszter Sára, Varga Gabriella, Varga Lili, Varga Mária, Závodszky Noémi, valamint Hajdu Tibor.

A dramaturgok Perczel Enikő és Tucsni András. A szcenikáért Bátonyi György felel, melyet egy különleges kinetikus homokkal valósít meg. A jelmezeket Benedek Mari, Kárpáti Enikő, Sántha Borbála és Berzsenyi Krisztina tervezi.

( A cikk forrása: ÖKK)

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

  • Vakvezető kutyából is hiány van
    Vakvezető kutyából is hiány van
  • Óraátállítás - még nem döntött a kormány
    Óraátállítás - még nem döntött a kormány
  • Megérezte a járattörléseket a Ryanair
    Megérezte a járattörléseket a Ryanair
  • Egyre több Ladát vesznek
    Egyre több Ladát vesznek
  • Felelős gazdik - feltételekhez kötnék a kutyatartást
    Felelős gazdik - feltételekhez kötnék a kutyatartást
  • Nem az ellátást kell fizetni!
    Nem az ellátást kell fizetni!
  • Már most érezhető a brexit negatív hatása
    Már most érezhető a brexit negatív hatása
  • Hálózatkutatás magyar vezetéssel
    Hálózatkutatás magyar vezetéssel

Eseménynaptár

  • Középvállalati fejlesztési program - több mint 200 vállalkozás érintett
    Középvállalati fejlesztési program - több mint 200 vállalkozás érintett
  • Zenekadémia - újra megszólalt a Voit-orgona
    Zenekadémia - újra megszólalt a Voit-orgona
  • Brexit - már csak egy akadálya van
    Brexit - már csak egy akadálya van
  • Egyre többen kötnek utasbiztosítást belföldön is
    Egyre többen kötnek utasbiztosítást belföldön is
  • Fimünnep premier előtti vetítésekkel
    Fimünnep premier előtti vetítésekkel
  • Tisztul a levegő
    Tisztul a levegő
  • Kárpátalja - eljárás indult a magyarellenes plakátok miatt
    Kárpátalja - eljárás indult a magyarellenes plakátok miatt
  • Pocokinvázióra figyelmeztet a Nébih
    Pocokinvázióra figyelmeztet a Nébih
  • Németh Szilárd - most is érezhető a rezsicsökkentés
    Németh Szilárd - most is érezhető a rezsicsökkentés
  • Október 23. - gyűjteni kell az emlékeket
    Október 23. - gyűjteni kell az emlékeket
  • Október 23. - ünnepi megemlékezés és utcaszínház
    Október 23. - ünnepi megemlékezés és utcaszínház
  • Húszéves a Fejér Megyei Osteoporosis Klub
    Húszéves a Fejér Megyei Osteoporosis Klub
  • Drónos ételfutárokat indít az Uber
    Drónos ételfutárokat indít az Uber