1 évnél régebbi cikk

A MOL Fehérvár FC játékosai és szurkolói is jótékony adományokkal segítették a rászorulókat
Fehérvár Médiacentrum fotója
MOL Fehérvár FC
A MOL Fehérvár FC játékosai és szurkolói is jótékony adományokkal segítették a rászorulókat

A MOL Fehérvár FC első csapata, női együttese és szurkoló az ünnepek előtt is összefogtak annak érdekében, hogy az év vége egy kicsit szebben teljen a kevésbé szerencsés családoknak is.

Szombaton az egymás elleni mérkőzést követően Toldi Gábor, Fiola Attila, Dárdai Palkó és Szabó Levente a Petőfi Kultúrtanszékre látogatott el, ahol Fezen és barátai által szervezett jótékonysági karácsonyon vettek részt.

A Vidi-küldöttség a program elején vendégeskedett, ahol a közös fotózkodáson és autogramosztáson túl még egy kis karácsonyfa-díszítés és csocsózás is belefért a programba, a 100 rászoruló gyermek az ajándékokat az egész délután tartó programsorozat végén vehette át - számolt be róla a MOL Fehérvár FC.

Az első csapat által gyűjtött egymillió forintból, valamint a Fiola Attila, Nego Loic, Schön Szabolcs, Dárdai Palkó által aláírt válogatott mezekből befolyt összegből a fenti esemény mellett a Vidi támogatta a Szent István Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központot, valamint a Magyar Máltai Szeretszolgálat székesfehérvári támogató szolgálatát is.

Ne feledkezzünk el női csapatról sem, akik amellett, hogy újoncként bennmaradó helyen telelnek, szintén felajánlottak egy dedikált mez a rászorulók számára: Gajdóczi Tibor együttese az Adni Jó Kupa-csapatának ajánlotta fel a beérkező összeget.

Kapcsolódó
Adni Jó Kupa: közel 1,5 millió forint gyűlt össze a jótékonysági focitornán

A szombati Adni Jó Kupa nevezési díjait és a torna teljes bevételét a 3,5 éves leukémiával küzdő Kovács Hunor gyógykezelésére ajánlották fel.

A szurkolók is kivették a részüket az adakozásból, az RBD élelmiszert és tisztálkodási szereket gyűjtött a rászorulóknak, a G-Pont szurkolói csoport pedig 85 vidis sálat ajándékozott az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központnak, a sálak számát pedig klubunk megduplázta, így összesen 170 gyermek karácsonyfája alá kerül majd vidis ajándék.

Végül, de nem utolsósorban pedig említsük meg az MTVA Jónak lenni jó kampányát, amely idén a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének gyűjtött - az első csapat által dedikált mez gyakorlatilag abban a pillanatban elkelt, ahogyan felkerült az MTVA honlapjára.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek