7 évnél régebbi cikk

Vigyázz négy keréken, hogy ne legyen baj két keréken!
Fehérvár Médiacentrum fotójaVigyázz négy keréken, hogy ne legyen baj két keréken!

A hideg tél és tavaszi rossz idő miatt a motorosszezon kezdete jócskán eltolódott. Újra meg kell szoknia az autósoknak, hogy nem csak a biciklisekre és a járókelőkre kell figyelni, hanem a bárhonnan előbukkanó motorosokra is. Három pontban összefoglaltuk, mik a legsűrűbben előforduló közlekedési hibák, amik egy kis odafigyeléssel nem okoznának gondot.

Az autósok és motorosok között amióta világ a világ kibékíthetetlen ellentétek vannak. Az az autós, aki még sosem ült motoron – vagy a családjában, ismerősi körében nincs mocis –, nagy valószínűséggel sosem fogja megérteni, néha mennyire kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek a kétkerekűsök. Az is tény, hogy vannak olyan motorosok – zömében fiatalok –, akik ki is használják gépük adottságait, és végigdöngetnek a városon, a szabályokkal kicsit sem törődve. A KSH adatai szerint 2016-ban országos szinten 16 628 baleset történt, ebből 1 293 esetben motorkerékpár vagy segédmotoros kerékpár volt a résztvevő. Rettentő magasnak számít ez a szám, ha azt nézzük, hogy a motor csak szezonális közlekedési eszköz. (Fejér megyében összesen 679 baleset történt, ebből 27 halálos sérüléssel járt.) Nézzünk meg néhány példát, ahol apró figyelmetlenségek miatt akár baj is történhet!

1. Dugó 

Motort általában nem csak az élmény miatt vásárol az ember. Mivel jóval gyorsabb, keskenyebb, könnyebb vele haladni a városban, valamint bizonyos szabályokban a KRESZ is kivételez velük: például dugóhelyzetnél. A reggeli és délutáni csúcsforgalomban Fehérváron is gyorsan kialakulhatnak torlódások, ahol az idegtépő várakozásban még jobban felhúzhatja az autóst, ha lát egy, a kocsik között szlalomozgató mopedest.

A KRESZ ilyen helyzetben bizonyos dolgokat két keréken közlekedőknek megenged, de vannak szabályok amiket be kell tartani a motorosoknak is. Lehet sort előzni és kerülgetni a járműveket, ha nem egysávos az út, valamint csak akkor szabad előzésbe kezdeni, ha tudja, hogy vissza tud még sorolni, és ezzel az autósokat sem zavarja. 

Négy keréken: Ha még ácsorogsz, akkor is less bele a visszapillantóba, főleg ha elindul a sor! Légy türelemmel és megértéssel, hiszen nem csak te közlekedsz a forgalomban!
Két keréken: Figyelj arra, hogy kicsi, és nehezebben észrevehető vagy, könnyen kerülsz holttérbe! Ha nem engednek előre, akkor se morogj, elsőbbsége általában annak van, akinek meg is adják!

Két keréken gyorsabb (Fotó: mno.hu)

2. Követési távolság

Mivel a motoros is társas lény, sokkal jobban szeret falkában gurulni, mint egyedül. A következő szabály be nem tartása nem csak kiegyenlítetlen erőviszonyok között jöhet létre: egy egymáshoz túl közel haladó motorosalakzat is megbomolhat egy gyors fékezés miatt. 

A mopedek amilyen gyorsan haladnak, olyan könnyen meg is állnak, ami jó hír a hirtelen a gép elé kerülő élőlényeknek, viszont nem jó hír a mögötte haladóknak. A tapasztalt motorosok tudják, hogy csapatban sosem szabad pontosan a másik mögött haladni, de a kisebb helyigénynek köszönhetően ez könnyen meg is oldható. 

Mivel az autók többsége viszont a sáv nagy részét elfoglalja, a nagyfokú figyelem mellett a követési távolságra is jobban oda kell figyelni! Számítani kell lakott területen a kósza gyalogosokra és biciklisekre, lakott területen kívül pedig a semmiből előbukkanó állatokra.

Négy keréken: Számolj azzal, hogy a járműved nagyobb az előtted haladóénál, és hiába gyors a reakcióidőd, nehezebben állsz meg satufék esetén.
Két keréken: Ne csak előre figyelj, hanem a hátad mögé is! A kereszteződéseknél időben kezdj el fékezni, ezzel jelezve a mögötted haladónak a szándékodat, és tartsd be a sebességkorlátokat!

Figyeljünk arra, hogy ne másszunk nagyon rá az előttünk haladóra (Fotó:masajemetamorfico.wordpress.com)

3. Szűken bevett balos kanyar

A motoros nagy barátja a kanyargós út, az autósé viszont nem annyira, főleg városban. Biztosan találkozott már minden rutinosabb vezető a helyzettel: már régebb óta zöld a lámpa, de tudjuk, hogy a kanyarodó rövidebb ideig engedi a forgalmat, és a megoldást egy kissé lecsapott balos ívtől várjuk. Ilyenkor nem vesszük nagyon vissza a sebességet, hisz a manőver kezdésénél még senki nem áll az érkezési helyünkön. Egy éppen arra tartó nagyobb járművet még észreveszünk időben, de egy kisebb gépet már nem.

Négy keréken: Ha van rá lehetőséged, inkább lassíts le, figyelj a sávtartásra! Kellőképpen nézzed be a kereszteződést, figyelve a holtterekre!
Két keréken: A közlekedési lámpánál lehetőleg ügyelj a jobbra tartásra, ne állj túl közel az útkereszteződéshez! Ha kocsisort előzöl, gondolj arra is, hogy legyen az első autó előtt helyed, valamint számíts a szembejövő forgalomra!

A témával kapcsolatosan a Fehérvár TV-nek megszólalt Kiss Z. Edward rendőr őrnagy, aki türelemre intette a tél miatt motorosoktól elszokott vezetőket: 

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek