1 évnél régebbi cikk

Megindult a forgalom a déli összekötőúton
Fehérvár Médiacentrum fotója
ÖKK
Megindult a forgalom a déli összekötőúton

A több mint négy kilométer hosszú útszakasz egyben egy új székesfehérvári városrész létrehozásának első lépése.

Hétfő délelőtt megnyitották az autós forgalom előtt a székesfehérvári déli összekötő utat, írja közleményében az Önkormányzati Kommunikációs Központ (ÖKK). A több mint négy kilométer hosszú új szakasz 4,5 milliárd forintos európai uniós és kormányzati támogatásból épült meg. Mellette végig kerékpárút fut, valamint a szükséges közműkiépítések, illetve fa- és növénytelepítések is megtörténtek.

A Sárkeresztúri és Seregélyesi utakat összekötő szakasz segít tehermentesíteni a város belső úthálózatát, és eddig csak kerülővel elérhető városrészeket kapcsol össze, megkönnyítve sok ember mindennapi közlekedését.

Az út átadásával kapcsolatban Cser-Palkovics András posztjában kiemelte, hogy ez a nap egyben első lépés egy új városrész létrehozása felé. A polgármester megjegyezte, hogy a frissen átadott úton azért látható annyi, látszólag funkció nélküli leágazás, mert később ezekből utak és utcák lesznek a déli összekötő megbontása nélkül.

Kapcsolódó
Gyalogosok és biciklisek vették birtokba a déli összekötőutat

Különleges módon avatták fel ma a déli összekötőt. Mielőtt holnap átadják az autósoknak, a családok is birtokba vehetik.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek