3 évnél régebbi cikk

30 milliárdot helyezett ki a Diákhitel Központ - háromszor többen igényelték, mint egy évvel korábban
30 milliárdot helyezett ki a Diákhitel Központ - háromszor többen igényelték, mint egy évvel korábban

Rekordévet zárt a Diákhitel Központ, tavaly több, mint 30 milliárd hitelt folyósított a felsőoktatásban tanulók számára. A társaság 42 ezer szerződést kötött. Májustól új termékként vezetik be a szak- és felnőttképzési hitelt.

A rekordméretű kihelyezéshez hozzájárult, hogy 2020 augusztusától 70 ezer forintról 150 ezer forintra emelkedett a szabad felhasználású, kamatmentes Diákhitel 1 havi maximálisan igényelhető összege. A lehetőséggel élők 98 százaléka a félmillió forintos hitelt vette fel, ötéves törlesztési idővel - tájékoztatta a Világgazdaságot Magyar Péter vezérigazgató.

A pandémia okozta munkaerőpiaci nehézségeknek, a tanulás melletti munkavállalási lehetőségek csökkenésének is nagy szerepe volt abban, hogy a korábbi évekhez képest magasabb arányban, 80 százalékban igényelték a hitelt az egyetemi, főiskolai hallgatók.

A Diákhitel Központ újabb csúcsot vár a szak- és felnőttképzési hitelek bevezetésével, amelyek május 31-től igényelhetők online formában. (A kamatmentes Képzési Hitel 2-ből - ahogyan a Diákhitel 2-ből is - a képzési költségek egésze fedezhető.)

 A Képzési Hitel 1 szabad felhasználású lesz, 1,99 százalékos kamat mellett, a havi maximális nagysága 150 ezer forint. Ez azoknak nyújt majd nagy segítséget, akik eddig anyagi okokból nem tudtak elsajátítani új szakmát vagy részt venni a felnőttképzésben.

A június 30- ig tartó törlesztési moratórium a diákhitelekre is kiterjed. Lejártáig a központ a fennálló tartozásokra nem számol fel késedelmi kamatot illetve nem mond fel nem teljesítő hitelszerződéseket. A fennálló tőke- és kamattartozások – az eddigi szabályoknak megfelelően – önkéntesen a moratórium ideje alatt is törleszthetők. A beérkező összeget a Diákhitel Központ erre vonatkozó külön kérelem nélkül ingyenes előtörlesztésként elszámolja.
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek