4 évnél régebbi cikk

Koronavírus: húszezer dollárral támogatja az Arconic a kórházat, készítik fel a középiskolákat az érettségire - 50. nap
Koronavírus: húszezer dollárral támogatja az Arconic a kórházat, készítik fel a középiskolákat az érettségire - 50. nap

Elkezdődött a fehérvári középiskolák felkészítése az érettségire, illetve az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott: jelenleg nem lehetünk benne biztosak, hogy a betegség után mindenkiben kialakul az immunitás.

70 újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 2168 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, és elhunyt újabb 12 idős krónikus beteg szerda reggelre a koronavírus.gov.hu tájékoztatása szerint.

Fejér megyében szerda reggelre újabb 6 koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak, ezzel az utóbbi három nap legkevesebb új fertőzöttjét regisztrálták.

Húszezer dollárral támogatja az Arconic a kórházat

Az Arconic Alapítvány kiemelt partnerként tekint a székesfehérvári kórházra, évente nagyjából 20 millió forinttal segíti, támogatja az intézmény munkáját. Kedden délelőtt pedig ezen felül egy 20000 dolláros csekket nyújtottak át az alapítvány képviselői a kórház főigazgatójnak, illetve további eszközökkel, maszkokkal, kesztyűkkel és telefonokkal is próbálják segíteni az egészségügyi dolgozók munkáját, óvni biztonságukat.

Elkezdődött a fehérvári középiskolák felkészítése az érettségire

A középiskolák folyamatosan jelzik az Önkormányzat felé, hogy az érettségi és a komplex szakmai vizsgák lebonyolításához milyen segítséget kérnek. Folyamatosan készítjük elő az intézmények által igényelt felszereléseket (pl. maszkokat, fertőtlenítő szereket) - tájékoztatott szerdán dr. Cser-Palkovics András polgármester.

A közleményben az is olvasható, hogy három fehérvári egyetem esetében összesen 1.054 korábban végzett hallgatót érint az a kormányzati döntés, hogy nyelvvizsgamentességgel megkaphatja diplomáját.

Jelenleg nem lehetünk benne biztosak, hogy a betegség után mindenkiben kialakul az immunitás

Országszerte készülnek az egészségügyi intézmények az ágykapacitás bővítésével - az 50%-os ágykapacitás felszabadítás megtörtént, és egyben kevés helyről kellett betegeket hazaküldeni ennek keretében, hiszen a kórházi ágyak kihasználtsága 60%-körül volt - mondta el Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján szerdán. Hozzátette, kizárólag orvosszakmai döntés képezi a hazaküldések alapját, senki nem küldhető haza, akinek egészségkárosodása lenne emiatt.

Müller Cecília kérdésre válaszolva elmondta, más országban már volt már újrafertőződés, de Magyarországon még nem regisztrálták ilyen esetet.

A vírus a szervezetnek az immunrendszerre gyakorolt hatása nagyon különböző egyénenként, így vélelmezhetjük azt, hogy nem alakul ki tartós védettség - emelte ki a tisztiorvos.

Ezért ha valaki szoros kontaktusnak minősül, akkor az egyszer már felgyógyultat újra karanténba helyezik.

Azt is mondta, nem tudják, hogy lesz-e újabb hulláma a járványnak. Az egyik variáció, hogy mivel sokan megfertőződnek, ezért később már nem tud terjedni a járvány, de a másik forgatókönyv szerint az is lehetséges, hogy szezonális betegséggé válik, és nem okoz olyan nagy panaszokat. Ebben az esetben influenzaszerű megbetegedéssé válva velünk maradhat.

A fiatalokat több intézkedés segíti a felvételinél, a szakképzésben és a diplomaszerzésben

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján szerdán elmondta, a felsőoktatásban zajlik a felvételi folyamata, a napokban elérhetővé válik az ügyintézési funkció a felvi.hu felületen, amelynek segítségével ellenőrizhetik, módosíthatják, pótolhatják adataikat a jelentkezők, július 9-ig pedig egyszer módosíthatnak jelentkezésük sorrendjén is.

Az ITM javaslata szerint az iskolai szakképzésben a komplex szakmai vizsgák írásbeli részét az írásbeli érettségi vizsgák után, a gyakorlati vizsgákat pedig még májusban tartják meg. Szóbeli vizsgák ebben a képzési formában sem lesznek.

Több mint 75 ezer fiatalt segít a diploma megszerzésében, hogy akinek van vagy augusztus 31-éig meglesz a záróvizsgája, az nyelvvizsga nélkül is megkaphatja diplomáját. Az ehhez szükséges adategyeztetésben kérik, hogy a friss diplomások működjenek együtt az intézményekkel.
Aki szeretne nyelvvizsgázni, annak hamarosan lesz rá lehetősége online is.

A diákhitel módosult: a májustól elérhető kamatmentes, szabad felhasználású Diákhitel Plusznak a kerete félmillió forint, egyes felnőttképzésekben résztvevőknek pedig 1,2 millió forint.

Augusztus 15-étől több mint kétszeresére emelkedik a szabad felhasználású diákhitel havonta igényelhető összege, így a következő tanévben akár 1,5 millió forint is igénybe vehető. A felsőoktatási hallgatók májustól az első szemeszterre visszamenőleg is igényelhetik a Diákhitel1-et, így akár 350 ezer forintot is juthatnak. Az eddig felvett nyelvtanulási diákhitel kamatmentes, ugyanakkor ezt a konstrukciót májustól kivezetik a rendszerből.

Engedéllyel rendelkező ellenszérum előállításához keresnek gyógyult donorokat Magyarországon

A minél hatékonyabb kezelés érdekében a vírusfertőzésen már átesett, a "védettségüket megosztani hajlandó" újabb vérplazmadonorokat keres az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a koronavírusos betegek tüneteit enyhítő kísérleti vérplazmaterápia kidolgozásához és alkalmazásához.

A projekten dolgozó vállalati-egyetemi kutatócsoport akár már a héten elkezdheti beadni a szérumot.

Az orvosi vizsgálatok és a tudományos kutatások alapján kimutatható, hogy a súlyos betegek vérében kialakuló túlzott immunreakció, az úgynevezett "citokin-vihar" egészséges szérum hozzáadásával gátolható. Ha a szérumot a fertőzésből kigyógyult ember adományozza, a vér magas ellenanyagszintje miatt a kezelés még hatásosabb lehet - közölték.

A szérumterápia legfontosabb eleme, hogy minél több olyan embert találjon a kutatócsoport, aki már átesett a vírusfertőzésen, és hivatalosan is gyógyultnak tekinthető, így védett a másokra veszélyes koronavírus ellen. A projekt az eddigi negyven jelentkező mellé ezért újabb gyógyultakat is keres, akik szívesen megosztják védettségüket a legyengült állapotban lévő súlyos betegekkel.

Hozzátették: a vérplazmavétel jóval kisebb megterhelést jelenet, mint egy véradás. Az orvosi csapat szakemberei az erre önként vállalkozókat az operatív törzs segítségével a vérplazmaadás helyszínére szállítják.

A gyógyult koronavírus-fertőzöttek jelentkezését az info@orthosera.com e-mail címen vagy a 06-70-363-87-68-as telefonszámon várja a kutatócsoport.

Segít a járvány lassításában a textilmaszk viselése

A járványügyi időszakban minden olyan helyzetben érdemes maszkot viselni, amikor több emberrel is találkozhatunk, a 65 éven felüliek számára pedig javasolt, hogy maszkban lépjenek ki az otthonaikból. A lakosság számára a sebészi maszkok helyett a dupla rétegű, magas hőfokon mosható textil maszkokat ajánlják – áll a Semmelweis Egyetem közleményében.

A maszkok viselése önmagában nem előzi meg a fertőzést, de használatuk lassíthatja a járvány terjedését.

Általánosságban elmondható, hogy az egészségügyi ellátás során alkalmazott úgynevezett sebészi maszkot a lakosság körében a dupla rétegű és magas hőfokon mosható textil maszkok helyettesíthetik – mondta el dr. Merkely Béla, az egyetem rektora.

A textil maszk esetében is figyelni kell az általános szabályokra, vagyis

csak akkor van értelme a maszk használatának, ha az egyszerre takarja az orrot és a szájat, illetve ha nincsenek rések az arc és a maszk között.

Használata előtt és levétel után alapos kézmosás szükséges.

Mivel a sebészi- és az úgynevezett respirátoros arcmaszkok elsősorban az egészségügyi dolgozók részére szolgáló védőeszközök, célszerű otthon elkészített maszkot hordanunk. Arcmaszk otthoni készítésekor mindig figyeljünk rá, hogy 60 fokon mosható, többrétegű vászonanyagból készítsük el a védőfelszerelést, ami mosógépben tisztítható. Amennyiben lehetőségünk van rá, készítsünk több maszkot is saját magunk és akár családunk, ismerőseink részére.

Rászoruló gyerekek online oktatásához várja az adományokat a „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület

Volt állami gondozott szülők gyermekei számára gyűjt a digitális oktatást támogató eszközöket a „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület. A felhívás keretében várnak minden már feleslegessé vált laptop-, notebook-, tablet- vagy akár okostelefon-adományt

 Számukra a koronavírus-járvány okozta helyzet és az online oktatás is az átlagosnál több kihívást tartogat. Ezen családok egy része sem a szükséges technikai feltételekkel, sem internet-hozzáféréssel nem rendelkezik, ami nagyban megnehezíti a gyerekek tanulását. Az ő boldogulásukhoz gyűjtenek most adományokat.

A felhívásában az egyesület arra kéri a támogatókat, hogy amennyiben tehetik, a hátrányos helyzetű gyerekeket használt, jobb állapotú, feleslegessé vált laptopokkal, notebookokkal, tabletekkel, okostelefonokkal és akár internet-elérhetőséggel támogassák. Ezeket az eszközöket informatikához értő önkéntesek üzemelik majd be a családok otthonaiban, és meg is tanítják őket az eszközök használatára.

Az adományozással kapcsolatban érdeklődni Janó Andorné Ildikónál, az egyesület vezetőjénél lehet a 06 30 906 9148-as telefonszámon, illetve a moha10@datatrans.hue-mail címen.

Borítókép: szekesfehervar.hu
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek