Miért nem merünk segíteni, ha baj van? Miért nem merünk segíteni, ha baj van?
A hírek közt futottam bele nem is olyan régen, hogy a 4-es metrón rosszul lett egy utas. A végállomáson már nem lehetett rajta segíteni, meghalt. A reggeli csúcsban senki sem segített az utasnak, nem jeleztek a segélykérőn, nem álltak meg és nem nézték meg mi történt szerencsétlen emberrel. Egyszerűen továbbmentek, vagy nem néztek oda az emberek. Miközben a másik az életéért küzdött, a legtöbben tovább sétáltak…
Vajon tényleg ilyen közömbösek vagyunk egymás iránt, mi emberek? Normális dolog az, hogy sok százan elsétálhattak egy ember mellett, aki rosszul volt és senkinek sem jutott eszébe, hogy segítsen?
Szomorú vagyok, hogy ez így van. Valahol annak kellene a természetesnek lennie, hogy odafigyelünk egymásra. Kell, hogy legyen bennünk annyi emberség, hogy ne nézzünk át azon az emberen, aki bajban van. Nem lehet, hogy az érdektelenség öljön!
Persze el lehet játszani a gondolattal, hogy mi lett volna, ha ott vagyunk, ha mellettünk lesz rosszul valaki. Nyilván most mindenki azt gondolja, hogy „segítettem volna”, nem mentem volna el. De valahogy azon a hétfő reggel mégsem tűnt fel senkinek, hogy egy utas rosszul van és meghalt...
Van, hogy nem merünk segíteni. A legtöbben félünk az újraélesztéstől, attól, hogy nagyobb bajt okozunk. Pedig a legnagyobb baj az, ha nem teszünk semmit. A szakemberek azt mondják, ha szívmegállás, erős vérzés vagy légúti elzáródás van, akkor ezekben az esetekben a segítségnyújtó csak javítani tud a helyzeten, beavatkozás nélkül ugyanis néhány percen belül meghal a beteg.
Azaz nem tudunk bajt okozni azzal, ha segítünk, hiszen akkor tesszük a legrosszabbat, ha nem csinálunk semmit. A segélyhívót tárcsázni mindig jó ötlet! Merjünk segíteni és segítséget kérni! Ne forduljunk el, tegyünk meg mindent egy ilyen helyzetben, hiszen lehet, hogy ezen múlik egy másik ember élete!
Maradjunk emberek, még ha a közöny mindent maga alá temet, akkor is!
