1 évnél régebbi cikk

Fejérben is nő az influenzás esetszám
Fejérben is nő az influenzás esetszám

A múlt héten harmincezer embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint. Fejér a járvány terjedésének szempontjából jelenleg a középmezőnyben foglal helyet, de itt is rohamosan nő az esetszám.

Országosan több mint 200 ezren fordultak az elmúlt egy hétben légúti panaszokkal orvoshoz, közülük 30 ezer embernél diagnosztizáltak influenzafertőzést. A betegek nagy többsége gyermek. Habár Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron és Békés vármegyében azonosították a legtöbb fertőzöttet, Fejérben is rohamosan nő az esetek száma – és mint azt a háziorvosoktól megtudtuk, az influenza mellett továbbra is sok koronavírusos esetet is azonosítanak .

"Valóban nagyon sok felső légúti megbetegedés van jelenleg, köztük influenza, egyéb vírusfertőzések, de bakteriális jellegű megbetegedések, és sajnos jelen van a koronavírus-fertőzés is" - tájékoztatott Mosolygó Éva háziorvos, aki kiemelte, még most sem késő kérni az influenza elleni védőoltást. Ugyanakkor a háziorvos szerint a vakcina más jellegű betegségek esetén is segítheti a szervezetet.

A gyerekközösségekben elvégzett virológiai vizsgálatok alapján jelenleg két típust azonosítottak, az influenza A, illetve RSV jelenlétét is igazolták. Többen kórházba is kerültek a vírus miatt, nagy többségük a 2 évesnél fiatalabb, illetve 60 évesnél idősebb korosztályból kerül ki.

Borítókép: Pixabay
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek