2018. szeptember 25. kedd Eufrozina
Menü

A vendégek mosolya az igazi siker! – Májer Máté fehérvári bármixerrel beszélgettünk

A vendégek mosolya az igazi siker! – Májer Máté fehérvári bármixerrel beszélgettünk
Májer Máténak szenvedélye a koktélkészítés (Fotó: Horváth Reni)

Hogy mit is csinál egy bártender, ha van egy kis ráérő ideje? Gyakorol! Akár naponta három-négy órán keresztül is dobálja a shakert meg a gyakorló üveget, hogy aztán a vendégeit minél jobban elkápráztathassa. Vagy éppen az ízekkel kísérletezik, és új koktélrecepteket alkot néhány lelkes kóstolóalany segítségével. Így van ezzel Májer Máté, székesfehérvári bármixer is: mindig lendületben van!

Miért pont ez a szakma tetszett meg? Mással is foglalkoztál előtte?

Foglalkoztam sok mindennel. A vendéglátásba 2012-ben kerültem Kápolnásnyéken, ahol még felszolgáló voltam. Kicsit más vagyok, mint a többi mixer, mindent autodidakta módon sajátítottam el. Utánaolvastam rengeteg könyvben, videókat néztem, sok hozzáértő mesterrel beszélgettem, miközben beletanultam az egész szakmába. A mixerkedés, a koktélkészítés 2014-ben kezdődött számomra. De mindig is tetszett a vendéglátás atmoszférája, kultúrája. Az, hogy a vendégekkel foglalkozhatok, valóra válthatom a kívánságaikat, mosolyt csalhatok az arcukra. A koktélkészítésben is ez a legszebb. Amikor eléjük teszek egy látványos italt, és látom az emberek arcán a mosolyból, hogy tetszik nekik. Sőt, le is fotózzák. Egy mixernek nagy dolog, ha lefotózzák a koktélját! Nekem ezért tetszett meg az egész. A konyhaművészethez hasonlóan, az alapanyagokból csodát tud varázsolni az ember.

Ez is egyfajta produkció tulajdonképpen, mondhatni show. Szerepelni is szeretsz?

Igen, ez is hozzátartozik, máshogy nem is lehet csinálni. Egy szerény, visszahúzódó embernek ez a szakma nem való feltétlenül. Lendületes legyen, dinamikus legyen, szeresse amit csinál és ez látszódjon rajta. Mert akkor tudja azokat a látványelemeket végrehajtani, és akkor születnek olyan inspirációk, ihletek belül, amikből jó koktélokat tud készíteni végül.

A mai napig sokat kísérletezel?

Rengeteget. Vannak ugye alap koktél receptek, amiket az ember megtanul, úgy ahogy kell. De a legtöbb mixernek van jó pár saját koktélja, és megesik, hogy mi is elrontjuk. Mindig úgy szoktam gyakorolni, hogy néhány ismerősömet behívom a bárba, amikor elkezdek kísérletezni. Ők kóstolgatják, kell-e még bele valami, kicsit lágyítok, savanyítok rajta. Rengeteg próbálkozás kell ahhoz, hogy végül megszülessen az, amit a vendég is remekműnek érezhet. Persze nem tetszhet mindenkinek minden, viszont hálistennek eddig ritkán mondtak olyat, hogy nem jól sikerült.

Kell szeretni a koktélokat ahhoz, hogy jól elkészítsd? Te szívesen iszod őket?

Nem vagyok nagy koktélfogyasztó. A sört jobban szeretem. De megkóstolom őket, természetesen gyakorlás közben. Viszont egy idő után már érzésre is tudja az ember, hogy miből mennyi kell még, éppen hogy csak egy-két csepp, egy-két cent, egy leheletnyi mentalevél hiányzik hozzá.

A legnagyobb öröm számára, ha mosolyt csalhat a vendégei arcára (Fotó: Horváth Reni)
A legnagyobb öröm számára, ha mosolyt csalhat a vendégei arcára (Fotó: Horváth Reni)

Amellett, hogy az ízek harmóniájához érteni kell, azért kézügyesség is kell hozzá, ugye?

Az úgynevezett flair bartendering, amikor az üvegeket és a shakereket forgatjuk, dobáljuk, még egy plusz látványelem a koktélkészítés mellett. Nehéz és kockázatos, hiszen ha élő közönség előtt az ember elejti az üveget, annak nevetés lesz a vége. Az még több gyakorlást igényel, mint maga a koktélkészítés, akár napi három-négy-öt órát is. Amikor adódnak üresjáratok a bárban, mindig megfogok egy gyakorló üveget, meg a shakert, és egész nap csak dobálom, és tesztelem a különböző kombinációkat.

Úgy hangzik, mint egy sportolónál az edzés. Szenvedély kell hozzá, hogy minden nap nekiveselkedj.

Szeretem is a munkámat! Hálás vagyok, hogy megtaláltam. És nyilván még nem is vagyok teljesen a csúcson, van hova fejlődni. Szeretnék még minél több ismeretet gyűjteni, sok emberrel találkozni, beszélni olyanokkal, akiktől tanulhatok. Folyamatosan figyelem, mik az aktuális trendek az italokban, elkészítési módokban, díszítésekben.

A munkád nem csak mozgalmas, de nyilván sokszor fárasztóak is az éjszakába nyúló műszakok. Hogyan kapcsolódsz ki?

A szabadnapjaimon valamivel tovább alszom, mint szoktam, de számomra az aktív pihenés az igazi feltöltődés. Imádok sportolni, röplabdázom, versenytáncoltam is sokáig. Kirándulunk a párommal, focizom a haverokkal, szeretek kimozdulni. Már csak azért is, mert bármiből lehet inspirációt meríteni! Az ember sétál valahol, megérez egy illatot, és máris eszébe jut egy ötlet a következő koktélhoz.

Tervezed, hogy megmérettetéseken, versenyeken is kipróbálod magad?

Gondolkodtam rajta természetesen. Biztos kipróbálom majd ilyen formán is magam. De számomra sokkal értékesebb, ha a napi munkám során látom az eredményt. Ha a vendég betér ide, és látom, hogy tetszik neki, amit kapott, kikapcsolódik és boldog. És persze visszajön legközelebb is.

Máté egyik saját kreációja, a Tricolor (Fotó: Májer Máté)
Máté egyik saját kreációja, a Tricolor (Fotó: Májer Máté)

Arra emlékszel, hogy mikor láttál először egy mixert dolgozni?

Egy ismerősöm, Boda Roland foglalkozott ezzel, ő tanítgatott még a legelején. Régen hozzá jártam még vendégként, néztem a mozdulatait, amikor koktélokat készített. És akkor figyeltem fel arra, hogy mennyire tetszik, és én is szívesen foglalkoznék ezzel. Hiszek benne, hogy az egyediség, az egyéniség nélkülözhetetlen ebben a szakmában. Számtalan nagyon híres külföldi, sztár bártender létezik, akik ugyanígy nem végeztek el iskolát, és mégis világhíresek lettek. Őket is követem a közösségi médiában, brutális, amiket tudnak!

Igaz egyébként az a filmes sztereotípia, hogy ezzel a szakmával csajozni is jól lehet?

Lehet, elismerem! Nekem mondjuk nincs szükségem rá, mert megtaláltam a páromat, aki szintén dolgozott már vendéglátásban. De persze, nagyon szeretik a lányok, ahogy a mixerek eléjük varázsolják a különböző csilli-villi díszes koktélokat, hát még ha egy kis üvegdobálás is társul mellé, biztos, hogy odáig vannak!

Tapasztalsz egyébként versengést a fehérvári bártenderek között?

Nem, sőt inkább tanácsokat kérünk és osztunk meg egymással, megmutatjuk az új koktéljainkat. Szóval inkább segítjük egymás fejlődését. Egy ekkora városban, mint Fehérvár, inkább egymást segítve próbálunk feltörni, hogy esetleg a nagyvárosból lecsalogassuk az olyan embereket, akik itt Fehérváron is szívesen meginnának egy koktélt.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

  • A fehérvári zsidóság nyomában - helytörténeti séta indul
    A fehérvári zsidóság nyomában - helytörténeti séta indul
  • Fehérvárra érkezik a Richter Egészségváros
    Fehérvárra érkezik a Richter Egészségváros
  • Hétvégén lesz a Sárkányhajó Fesztivál
    Hétvégén lesz a Sárkányhajó Fesztivál
  • Rajzverseny a Bory-várban
    Rajzverseny a Bory-várban
  • Húsznál is több hadgyakorlatot tartottak a katonák
    Húsznál is több hadgyakorlatot tartottak a katonák
  • img
    img
    Vörösmarty Rádió
    Vörösmarty Rádió megosztott egy hivatkozást.
  • Gyengébbik nem: a férfi
    Gyengébbik nem: a férfi
  • Előadás a kereszténységről
    Előadás a kereszténységről

Eseménynaptár

  • Egy-ség - folytatódik A lélek iskolája
    Egy-ség - folytatódik A lélek iskolája
  • A parancsnokot lehet kérdezni
    A parancsnokot lehet kérdezni
  • Többezer sertést vágnak le Belgiumban
    Többezer sertést vágnak le Belgiumban
  • Együttműködik a NAV a Közbeszerzési Hatósággal
    Együttműködik a NAV a Közbeszerzési Hatósággal
  • Drágulhat a hús a sertéspestis miatt
    Drágulhat a hús a sertéspestis miatt
  • Újraindulhatnak a devizaperek?
    Újraindulhatnak a devizaperek?
  • Mentőkutya vb - magyarok a legjobbak között
    Mentőkutya vb - magyarok a legjobbak között
  • Nemzeti Alaptanterv - a hétvégéig lehet véleményezni
    Nemzeti Alaptanterv - a hétvégéig lehet véleményezni
  • Jövő hónapban nyit a Szépművészeti
    Jövő hónapban nyit a Szépművészeti
  • Lakástakarék - októbertől nem lehet kötni az Aegonnál
    Lakástakarék - októbertől nem lehet kötni az Aegonnál
  • Külföldiként Bahreinben a legjobb élni
    Külföldiként Bahreinben a legjobb élni
  • Felmondhatnak a kettős állampolgároknak Ukrajnában
    Felmondhatnak a kettős állampolgároknak Ukrajnában
  • Viharkárok Németországban
    Viharkárok Németországban