6 évnél régebbi cikk

Kettlebell EB – Éremesélyes az 53 éves fehérvári hölgy
Fehérvár Médiacentrum fotója
Podolai
Kettlebell EB – Éremesélyes az 53 éves fehérvári hölgy

Teljes erőbedobással készül a májusi IUKL Európa-bajnokságra a székesfehérvári Podollai Katalin. Az 53 éves hölgyet 27 éves irodai munka után erős hátfájás és idegbecsípődés kínozta korábban. E panaszok mind megszűntek a kettlebelltől – és a testi változások is olyan szembetűnőek voltak, hogy egyre aktívabban pörgette a súlyt, s rövidesen versenyzésbe is kezdett. – Szép sikerrel!

„2013. augusztus elején a párom elvitt Székesfehérváron egy sportáruházba, ahol a kezembe adott egy kettlebellt azzal, hogy erről mesélt a barátja, aki Pesten kettlebellezik.” – emlékezett vissza a kezdetekre Katalin – „Miután hazaértünk a bevásárlásból, bekapcsoltam a laptopot és kutatni kezdtem az Interneten az után, hogy mit is lehet ezekkel a golyókkal kezdeni. Éjjel fél kettőig bújtam a gépet, annyira fellelkesültem az olvasott információktól. Rákerestem különböző honlapokon az edzés, táplálkozás, életmódváltás témára. Nem tudtam elaludni a nagy izgalomtól, annyira vártam, hogy másnap legyen, és felkeressem azt a termet Székesfehérváron, ahol erre az edzésformára akkor lehetőség nyílt.

Katalin 2013 óta kettlebellezik

Katalinnak azóta tart e sport iránti elkötelezettsége, ami szinte rajongássá fokozódott. Mindez azért is tűnhetett furcsának családja számára, mert diákként az iskolán kívül nem sportolt, bár időnként benevezett mezei futóversenyekre. Szülei nem babusgatták, nem volt elkényeztetve. Ebből adódóan nem volt ellenére a „kemény munka” s inkább „katonás”, erőt igénylő mozgásformát keresett.

Fontos megjegyezni, hogy a 27 évnyi irodai ülőmunka miatt hátfájás és idegbecsípődés is kínozta. (Gazdasági ügyintézőként dolgozik egy iskolában.) Amikor azonban elkezdett rendszeresen járni kettlebell edzésre, a panaszai teljesen eltűntek, s azóta sem jöttek vissza. (A kettlebell és a rehabilitáció/hátfájás/gerinc kapcsolatáról már jelent meg e blogban cikk, itt.)

Nagyon sokrétű ez a sport.” – mesélte – „Szeretem, mert rendkívül jó lett tőle a kondícióm. Fejleszti az állóképességet, kitartást, önbizalmat ad. Ez nem csak erő sport, hanem nagy szerepe van a koncentráló képességnek, a befelé figyelésnek az elméd lecsendesítésének. Segít különböző fizikai problémák esetén, mert megszünteti a váll-, illetve hátfájási problémákat. Mindemellett meg kell jegyezi, hogy kizárólag csak szakértő edző utasításai szerint, orvosi ellenőrzéssel szabad űzni. Irodában ülőmunkát végzek immár 28 éve. 35 éves koromtól küszködtem derékfájdalmakkal, idegbecsípődésekkel, s hála ez mind megszűnt, mióta rendszeresen edzek. A napi munkából kikapcsol és energiát is ad.”

2015 év vége óta forgatja a versenygirját Katalin

2015 őszén edzője, Kerekes Ferenc válogatást tartott: átnézte tanítványait, hogy kiválassza, kiben lát versenyzői vénát? Katalin is érzett magában spirituszt a girjához, ezért rákérdezett, hogy mikor állhat be a csapatba? S nem kellett sokáig várnia. Két hét múlva már a 25-30 éves fiatal edzőtársakkal tanulhatta a girja technikákat, s a versenyekre sem kellett sokáig várnia.

„Magyarországi IGSF és IUKL Giri-sport rendezvényeken vettem részt.” – mesélte – „Giri & SFG Budapesten, Kecskeméten és Kiskunhalason 1. és 2. helyezéseket hoztam el korosztályomban 12 kg szakítás (snatch) fogásnemben.”

Az elmúlt években igen szép eredményeket ért el Katalin a girjasportban

2016 márciusában Zágrábban az OPEN WORLD KETTLEBELL GRAND PRIX versenyen negyedik helyezést ért el 12 kg szakításban. 2016 májusában EB-n vett részt Lengyelországban: Gdyniába utazott, ahonnan ugyanebben a kategóriában sikerült a 2. helyezést elhoznia. Mint mondta: nagyon nagy élményt jelentett a kiutazás, a megmérettetés, s egy nagyon szigorú orosz bíró pontozta. A dobogóra felállva megkönnyezve, meghatódva hallgatta a Himnuszt.

Aztán a tavalyi év is szép sikereket hozott: 2017 április végén Pécsen az EB IGSF versenyen 50-54 év korcsoportban 16 kg szakítás fogásnemben 1. helyen végzett és a mesterjelölt minősítést is sikerült megszereznie! Idén februárban pedig Kiskunhalason volt a GIREVOY SPORT versenyen, ahol 12 kg szakításban 1. helyezést ért el.

Az egyik versenyen

Hasonló eredményre számíthatunk majd a májusi EB-n, amire heti három edzéssel és egy köredzéssel készül Katalin. Az edzései előírt terv alapján zajlanak.

Kezdetben nem tudtam, hogy mennyire fontos a napi étkezésben a kalória-bevitel illetve fehérje, szénhidrát, zsír aránya.” – mondta – „Nem mindegy, hogy mikor és mit eszem edzések előtt és után. Megfigyeltem, hogy milyen ételekre hogyan reagál a szervezetem. Ennek alapján sokat szelektáltam, s bizonyos ételeket kiiktattam. Tudatosabbá tett a sport még a táplálkozás terén is. Családom meg is említi, hogy mostanában már nem sütök-főzök annyi mindent, mint régebben. Viszont sokkal egészségesebben étkezünk.”

Edzés közben

A sikeres sportolónak egyébként két lánya van: Hajnalka biológus, Szegeden lakik, s jelenleg közgazdász hallgató is. Szilvia könyvtáros-művelődésszervező, s jelenleg az édesanya szerepben tündököl. Két unoka gazdagítja a családot: a 2 éves 9 hónapos Zétény, aki nagyon ügyesen mozog, tornászik a mászókán. Testvére, Zalán nemsokára 1 éves lesz, s csupa mosoly, vidám kisfiú, Ő is erősíti magát: úgy rázza a kiságyat, hogy majdnem szétesik!

Katalin ezúton szeretné megköszönni Kerekes Ferencnek a versenyekre történő felkészítést. Edzője 2016 októberében VB 1. helyezést ért el Torinóban, s őt tartja Katalin a példaképének.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek