Rain showers9 °C
2019. december 9. hétfő Natália
Menü

Tíz produkció jutott a Fehérvár Táncosa döntőjébe

Tíz produkció jutott a Fehérvár Táncosa döntőjébe
A Fehérvár Táncosa elődöntőjéből tíz produkció jutott tovább (Fotó: Turáni-Kerkay Zita)

A tehetségkutató verseny elődöntőjében tizenhat formáció táncosai mérkőztek meg a Malom utcai Táncházban vasárnap.

A Fehérvár Táncosa versenyre a nyári felhívást követően mintegy ötven táncos jelentkezett, majd a beküldött videók alapján válogatta ki a zsűri azt a tizenhat – szóló, duó és csoportos – produkciót, amelynek tagjai az augusztusi felkészítő táborban részt vehettek. Hogy hogyan sikerült az a bizonyos felkészülés, azt vasárnap a Malom utcai Táncházban mutathatták meg a versenyzők a zsűrinek.

Márpedig a zsűriben helyet foglaló szakemberek (Tihanyi Ákos, a Madách Színház koreográfusa; Szakál Attila táncművész, koreográfus, táncpedagógus; Egerházi Attila, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatója) láttak már a tánc világában egy s mást, így a táncosoknak nem volt könnyű feladatuk.

„Elsősorban az előadókészségre, a technikai tudásra koncentrálunk, azt figyeljük, de a zeneválasztás, és az, hogy ki mennyire éli bele magát a produkcióba nagyon fontos szempontok” – mondta el Tihanyi Ákos koreográfus.

Az elődöntő produkcióit követően a zsűri végül úgy határozott, hogy a döntőben a Destiny, a Free Spirit Angels, a Free Spirit Babes, a Free Spirit Infinity, Jenei Márton, Kindl Gábor, a Megadance, Mészáros Marcell, Tátrai Réka, valamint a Tujner Anikó – Vincze Franciska duó versenyez majd a Fehérvár Táncosa címért.

Dr. Cser-Palkovics András a verseny kapcsán kiemelte, öröm, hogy a városban ennyi tehetséges fiatal él, akik a városi tehetségkutató versenyeken be is mutatják tudásukat. A döntőt december 9-én rendezik a Vörösmarty Színházban.

A vasárnapi elődöntőn a Fehérvár Televízió is ott volt:

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

  • Fehérvári Advent - nyugdíjas karácsony, Luca-nap, koncertek
    Fehérvári Advent - nyugdíjas karácsony, Luca-nap, koncertek
  • Meghalt Ormos Mária
    Meghalt Ormos Mária
  • Fenyővásár jótékony céllal - a szociális és gyermekvédelmi intézményeket segítik
    Fenyővásár jótékony céllal - a szociális és gyermekvédelmi intézményeket segítik
  • Tizenöt új kerékpár talált gazdára – sikeres volt a triatlonosok akciója
    Tizenöt új kerékpár talált gazdára – sikeres volt a triatlonosok akciója
  • HÍRADÓ 1-kor 2019. december 9.
    HÍRADÓ 1-kor 2019. december 9.
  • Meng Hsziang, Meng Jüan - nevet kaptak a berlini óriáspandabocsok
    Meng Hsziang, Meng Jüan - nevet kaptak a berlini óriáspandabocsok
  • Ünnepek - Teltház lesz karácsonykor a szállodákban
    Ünnepek - Teltház lesz karácsonykor a szállodákban
  • Angyalváró foglalkozás - iskolanyitogató a Széna téri suliban
    Angyalváró foglalkozás - iskolanyitogató a Széna téri suliban

Eseménynaptár

  • Eredményesek a szűrővizsgálatok - javult a magyarok egészségi állapota
    Eredményesek a szűrővizsgálatok - javult a magyarok egészségi állapota
  • Kiürítések - újabb bombariadók voltak Moszkvában
    Kiürítések - újabb bombariadók voltak Moszkvában
  • Elektronikus nyomkövetés - változás jön a Magyar Postánál
    Elektronikus nyomkövetés - változás jön a Magyar Postánál
  • Vulkánkitörés - halálos áldozatok is vannak Új-Zélandon
    Vulkánkitörés - halálos áldozatok is vannak Új-Zélandon