2 évnél régebbi cikk

Történelmi filmet forgattak hétvégén a fehérvári városházán
·Filmforgatás·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Pápai Barna
Történelmi filmet forgattak hétvégén a fehérvári városházán
·Filmforgatás·Utolsó frissítés: undefined

A Szétszakítva munkacímet viselő alkotás rendezői változatát a tervek szerint június 4-én, a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóján mutatják be.

A Csak még egyszer előre! című alkotást követően a Fehérvár TV operatőre, a film rendezője nem érezte lezártnak a 17-es gyalogezred történetének bemutatását. Mint mondja: a történet 1918. november 18-án nem ért véget. 

A folytatás, a Szétszakítva már készül, és ismét emberi tragédiák tükrében szeretné a rendező bemutatni azt az időszakot, amely a nagy háború végétől a trianoni békeszerződésig tartott.

"Az emberi sorsok és történetek akkor még nem értek véget, hiszen itt maradt a háborúban kivérzett, nagyon sok vesztességgel sújtott ország, viszont az élet az ment tovább. De hát nem volt ez olyan egyszerű" - fejtette ki Burján Zsigmond, a Szétszakítva rendezője.

Kapcsolódó
Folytatódik Burján Zsigmond Szétszakítva című filmjének forgatása

Ismét hiánypótló produkcióra készül a Fehérvár Televízió operatőre, Burján Zsigmond. Sipos Gyula, a fehérvári 17-esek parancsnokának életét, az első világháború magyar katonáinak viszontagságait bemutató filmje, a Csak még egyszer előre! folytatásán dolgozik.

A forgatás február 20-án, vasárnap Székesfehérvár polgármesterének irodájában folytatódott.

A történelmi játék itt forgatott jelenete egy valódi levél történetét dolgozza fel, melyet a Városházán, a polgármester irodájában olvas fel a román városparancsnokot játszó színész.

Ez a levél egy autentikus forrás, a megyei levéltár bocsátotta a stáb rendelkezésére. A levelet 1919. októberében írta meg Károlyi József főispán a román városparancsnoknak azért, hogy véget vessenek a székesfehérváriakat ért atrocitásoknak.

Bő egy héttel azután, hogy a levelet megkapta a román városparancsnok, október 12-én bevonult Székesfehérvárra Horthy Miklós csapata. A Szétszakítva című film emberi drámákon keresztül mutatja be ezt az időszakot.

A Szétszakítva rendezői változatát a tervek szerint június 4-én, a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóján mutatják be a nagyközönségnek.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek