2 évnél régebbi cikk

Arany és ezüst is került a Predator székesfehérvári súlyemelőihez az OB-n
·SportTestszobrászat·Utolsó frissítés: undefined
Arany és ezüst is került a Predator székesfehérvári súlyemelőihez az OB-n
·SportTestszobrászat·Utolsó frissítés: undefined

Második helyezést ért el Berényi Botond az iskolás OB-n. Mestere, Molnár Attila pedig aranyérmet szerzett a Masters OB-n.

Tarjánban találkoztak hétvégén az ország legjobb iskoláskorú súlyemelő, hogy serdülő, ifjúsági és junior korcsoportokban megmérettessék magukat. A Komárom-Esztergom megyei település sportcsarnokában hetven fiú és huszonnyolc lány állt a tárcsa mögé, köztük Berényi Botond, akinek ez volt első versenye idén.

Berényi Botond az OB-n

Facebook/Molnár Attila

A székesfehérvári fiú tavaly (akkor 13 évesen) 61 kg-ban indult el a súlyemelő Iskolás Országos Bajnokságon: hat jó fogással 56 kg szakítást és 66 kg lökést mutatott be. Összesített eredménye így 122 kg lett. Szakításban és lökésben is megdöntötte saját csúcsát, és a negyedik helyen végzett. Idén szintén 61 kg-ban indult. 60 kg szakítást és 75 kg-os lökést produkált. Három érvényes gyakorlata volt, így ezüstérem került a nyakába.

„Boti pár nappal ezelőtt már megcsinálta, amit kitűztünk célnak, így egy kicsit szomorú vagyok, hogy nem tudta a bírák előtt megismételni rekordját” – nyilatkozta edzője, Molnár Attila. – „Valószínűleg volt benne egy kis drukk és el volt fáradva fejben, nem tudott kellőképpen összpontosítani a szakításnál. Lökésben 80 kg-ig el tudott menni, de sajnos ez a lökése érvénytelen lett. Ha még egy másodpercig a feje fölött tartja a rudat, akkor megadják neki és egyéni csúcsot ért volna el. Az viszont mindenképpen pozitív, hogy fel tudta venni és szépen ki is lökte.”

Berényi Botond (középen) edzőjével, Molnár Attilával (balra)

Facebook/Molnár Attila

A versenyről most hiányzott a Predator SE másik kiváló súlyemelője, Nida Zalán Örs, aki 2021-ben 81 kg-ban indult: öt jó fogással 100 kg-ot szakított és 134 kg-ot lökött. Lökésben túlszárnyalta addigi rekordját és 234 kg-os összetett eredménye meghozta számára a dicsőséget, hiszen első helyezést ért el.

Zalán sajnos a tavaly decemberi felnőtt OB-n szépen emelt, miközben már akkor fájdalmai voltak. Mivel az érzés nem szűnt meg – és az MR is kimutatta, hogy a dereka egyik oldala jobban erősödött, mint a másik –, ezért elhúzta a csigolyát és kezdődő gerincsérv alakult ki. Ez szerencsére kezelhető és a 18 éves fiatalember állapota javult is. Rendszeresen gyógytornázik, mellette kiegészítő, saját testsúlyos és törzserősítő gyakorlatokat végez. Remélhetőleg az év végi OB-n már újra súly kerülhet a feje fölé.

Molnár Attila a Masters OB-n

Facebook/Molnár Attila

Persze, a fiúk edzője, Molnár Attila sem tétlenkedett az utóbbi időben: első helyezést ért el a Masters OB-n 105 kg-os lökéssel, 80 kg-os szakítással, 185 kg-os összetett eredménnyel.

Molnár Attila nyakába ismét arany került (középen)

Facebook/Molnár Attila

„A győzelemhez négy jó fogás kellett. Az utolsókra már nem is mentem ki, mert egy sérülésből épültem fel és nem akartam visszaesni” – árulta el Japi. – „December végén lett egy vállsérülésem. A túlterheléstől begyulladt a vállízületem. Január végén is még nagyon rossz állapotban voltam, de a gyógytornának köszönhetően fokozatosan jobban lettem. Bár nem száz százalékosan, de februárban már neki tudtam állni edzeni. Általában 45 percig végeztem bemelegítésként rehabilitációs gyakorlatokat, és csak utána álltam neki a súlyemelő munkának. A versenyre való élesítést ebből kifolyólag csak későn tudtam elkezdeni. Ennek ellenére nem panaszkodhatok az eredményre, hiszen megint arannyal tértem haza.”

Borítókép: Facebook/Molnár Attila
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek