5 hónapnál régebbi cikk

Örömpéntek - újabb sikereikkel dobogón a röpisek és a hokisok
Fehérvár Médiacentrum fotója
MÁV Előre Foxconn
Örömpéntek - újabb sikereikkel dobogón a röpisek és a hokisok

Székesfehérvár három élgárdája is sikerrel vette a pénteki bajnoki akadályát: mindkét jégkorongcsapat és a női röplabdások egyaránt rangadón zsebelték be a győzelemért járó 3, illetve 2-2 pontot.

Hazai pályán simán, 3-0-ra verte egyik közvetlen riválisát, a Nyíregyházát, így 5 győzelemmel és 1 vereséggel fellépett a címvédő, listavezető Vasas mögé a második helyre a női röplabda Extraliga tabelláján a MÁV Előre Foxconn! Lukasz Przybylak együttese a vártnál könnyebb győzelmet aratott, s acélos önbizalommal várhatja az újabb, a Békéscsaba elleni szerdai (december 6., 18.00) idegenbeli rangadót.

Az első két szettet egyaránt 22-re, a harmadikat pedig szoros végjátékban 24-re húzták be a székesfehérvári hölgyek, akik közül ezúttal is Maia Dvoracek volt a legeredményesebb: az amerikai légiós 16 ponttal keserítette a nyírségieket, de ezúttal a csapat minden tagja remekül helyt állt, nem véletlenül volt maximálian elégedett a derbi után a kék-fehérek lengyel mestere, Lukasz Przybylak: 

Elképesztően jó teljesítményt nyújtottak a lányok! Nyilván mindig lehet hibákat találni, de ezúttal megmutatták a minőséget, ami ebben a keretben rejlik. Örülök az ilyen sikereknek, mert nagyon keményen dolgozunk, hogy összecsiszolódjon a csapat. Ezek jó visszajelzések az edzői stábnak és a játékosoknak egyaránt. Ha így folytatjuk a munkát, akkor bármilyen ellenfélre veszélyesek lehetünk” 

A röplabdás hölgyek mellett a jégkorongos fiúknak sem lehetett okuk a panaszra, ugyanis az osztrák ligában érdekelt Hydro Fehérvár AV19 és a klub Erste Ligás farmcsapata egyaránt fontos győzelmet aratott.

Rendkívül fontos 3 ponttal gazdagodott az ICEHL-ben a Hydro Fehérvár AV19. Az egyetlen osztrák ligás magyar alakulat a tabellán éppen őt üldöző Villach ellen nyert 1-2-ről fordítva 3-2-re, ezzel pedig leszakította a tabellán, immár úgy áll a 3. pozícióban, hogy a VSV már 6 ponttal áll mögötte, ráadásul a 2. helyezett Linz egy meccsel többet játszott, így az 1 pontnyi hátrány akár már szombaton ledolgozható lesz, amikor majd az Innsbruck látogat a Raktár utcai csarnokba.

A Villach ellen nehezen indult a csata, a vendégek alaposan felkészültek a Volánból és meg is szerezték a vezetést Katic révén a 13. percben, amire a rengeteg sérült miatt a FEHA19-től felhozott Falus Ádám válaszolt, már a második játékrészben. A lehető legrosszabbkor, a harmad utolsó percében vette vissza a vezetést a karintiai egylet Luciani találatával.

Nem omlott ettől sem össze Kiss Dávid csapata, keményen küzdött, ment előre, és előbb a 43. minutumban Falus átadása után Kuralt egyenlített, majd 10 perccel a végső dudaszó előtt Hári asszisztálása mellett Mihály Ákos megszerezte a győztes gólt is!

Szombaton este 17.30-kor az elmúlt időszakban a BL-ben is vitézkedő Innsbruck ellen lehet menni tovább, az újabb 3 pont reményében.

A "kisvolán", a FEHA19 hihetetlenül nagyot küzdött Debrecenben, ahol a DEAC-ot verte hosszabbításban 3-2-re. Az egyébként is rengeted fiatalból álló Erste Ligás gárda a "nagyoktól" kiesett fél tucatnyi játékos miatt igencsak foghíjas volt, mivel legjobbjai közül néhány hokist felrendeltek az ICEHL-es gárdához.

Ennek ellenére a sokkal jobb játékoskerettel rendelkező házigazdákat - nem először mostanában - sikerült megtréfálnia, Salamon, Koszinszkij és Seregély góljaival térdre kényszerítenie.

Ezzel a hosszabbításos 2 ponttal már 7 egységnyivel ellépett a tabella utolsó helyén álló Dunaújvárostól és 1 ponttal a legyőzött DEAC-ot is megelőzte a FEHA19, amely legközelebb december 3-án, vasárnap 17.30-kor a DVTK Jegesmedvéket fogadja az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban.

(Mátay Balázs)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek