1 évnél régebbi cikk

9/4: az elmúlt évek leggyakoribb kezdését hozta az Alba
Fehérvár Médiacentrum fotója
Facebook/Arconic-Alba Fehérvár
9/4: az elmúlt évek leggyakoribb kezdését hozta az Alba

A legutóbbi 11 szezon majd felénél, összesen öt alkalommal is 9 győzelemmel és 4 vereséggel állt a tabellán az Arconic-Alba Fehérvár kosárlabdacsapata, mely idén még megerősítheti pozícióját a bajnokság élmezőnyében.

Az idei karácsony épp féltávnál találja az Arconic-Alba Fehérvár kosárlabda csapatát, mely a 14 csapatos bajnokság alapszakaszának felét, a 26 fordulóból 13 mérkőzést játszott le ebben a szezonban. A korábbi években az alapszakasz és a rájátszás között még egy középszakasz is várt a csapatokra, ezt ebben a kiírásban (egyesek szerint jó, más oldalról megközelítve viszont hibás gondolatmenetet követve) eltörölte a szövetség, így az alapszakasz értéke alaposan felértékelődött.

Az Arconic-Alba Fehérvár féltávnál a tabella harmadik helyén áll, Matthias Zollner vezetőedző együttese 9 győzelmet és 4 vereséget könyvelhetett el. Hazai pályán még nem hibázott a csapat, az Alba Regia Sportcsarnokban rendezett hat mérkőzését kivétel nélkül megnyerte, idegenben azonban már nem ilyen szép a mérleg. Decemberben két fontos idegenbeli rangadót, a szolnoki és a szombathelyi vendégjátékot is vereséggel zárta a csapat, mely így 3-4-es idegenbeli mutatóval áll, vagyis több meccset veszített csarnokától távol, mint amennyit megnyert.

Ezzel együtt a 9-4-es mutató az alapszakasz felénél nem tekinthető rossz teljesítménynek. Ha az elmúlt évtized leggyakrabban előforduló, az alapszakasz féltávjához kapcsolódó mutatót keressük, akkor meg is találtuk: a mostani kiírást is beleszámolva az elmúlt 11 szezonban nem kevesebb, mint 5 alkalommal is előfordult, hogy ezzel a mutatóval állt a fehérvári csapat 13 bajnoki után.

A 11 szezon során egyébként összesen 9 olyan volt, ahol pozitív volt a mérleg, az ötször (2022/2023, 2020/2021, 2017/2018, 2015/2016, 2013/2014) előforduló 9-4-es győzelem/vereség arány mellett volt már 7-6-os mutatót hozó kezdés (2021/2022) és volt 8-5-ös mutatóval letudott fél-alapszakasz, ez a koronavírus-járvány miatt félbeszakított 2019/2020-as szezonra datálódik.

Az elmúlt 11 év két legjobb mutatója az alapszakasz felénél a 11 siker mellett mindössze 2 vereséget számláló menetelés volt, ezek a 2012/2013-as és a 2016/2017-es szezonban történtek. A fentebb vizsgált időszakban kétszer esett meg, hogy negatív mutatóval érkezzen el az Alba az alapszakasz feléhez: a 2014/2015-ös idényben 6-7, a 2018/2019-es kiírásban pedig 5-8 állt a csapat neve mellett.

A fehérvári kosárlabda csapat győzelem/vereség mutatói az alapszakasz felénél:

  • 2022/2023: 9-4
  • 2021/2022: 7-6
  • 2020/2021: 9-4
  • 2019/2020: 8-5
  • 2018/2019: 5-8
  • 2017/2018: 9-4
  • 2016/2017: 11-2
  • 2015/2016: 9-4
  • 2014/2015: 6-7
  • 2013/2014: 9-4
  • 2012/2013: 11-2

Az Arconic-Alba Fehérvár karácsonykor sem állhat le, hiszen igaz, hogy az ünnepek előtt már nem lesz meccse a csapatnak, ám az idei év még tartogat kihívásokat: december 29-én 18 órától az Atomerőmű lesz az ellenfél hazai pályán, majd január 7-én már az Oroszlány vendégeként lépnek pályára Vojvodáék.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek